Még van esély túlélni

Még van esély túlélni

2014. április 17. CS2

Az IPCC, vagyis az ENSZ klímaügyi tanácsadó egyesülete a napokban hozta nyilvánosságra legfrissebb jelentését, ami szerint bár az utolsó órában járunk, még van esélyünk arra, hogy az átlaghőmérséklet-emelkedés ne lépje túl a kritikusnak és visszafordíthatatlannak tartott 2 Celsius fokos értéket. Ehhez nem is kell mást tenni, mint a széndioxid-koncentráció növekedésének mértékét meg kell állítani a 450 ppm-es szint alatt. Negatívum, hogy már most 400 ppm (parts per million – ezred ezrelék) környékén járunk, ám bizakodásra adhat okot, hogy a megújuló energiaforrások ára gyorsabban csökken, hatékonyságuk pedig jobban növekszik, mint a legutóbbi, öt évvel ezelőtti jelentés idején gondolták a szakemberek. A jelentés összeállítói javaslattal is előálltak a tendenciák megfordítására: energiaerdők ültetésével és a faanyag szénleválasztásos technológiájú erőművekben történő elégetésével kellene kivonni a széndioxid-többletet a légkörből. Ennek realitását azonban nagyban csökkenti, hogy a széndioxid-leválasztás rentábilis technológiája egyelőre nem ismert, és a kivont széndioxid elhelyezésére sincs megfelelő megoldás, ezért a javaslat máris heves vitákat generál. Érdemes megnézni, hogyan gondolkodott Al Gore 2009-ben, a TED-en megtartott előadásán.

global-warming.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tedxdanubia.blog.hu/api/trackback/id/tr476045487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.04.17. 17:14:07

A szokásos felesleges riogatás!

Ha meg mégis rosszra fordulnak a körülmények, még mindig ott van Bolgária: az ég kék, tiszta a levegő és megfelelő a hőmérséklet és a páratartalom.

]{udarauszkasz 2014.04.17. 18:04:47

felmelegedes. Az utobbi par evben allandoan fagy husvetkor. Azonkivul hosszu ideje most volt eloszor viszonylag enyhe a tel. Szerencsetlen renszarvasok mar allandoan dupla muszakot nyomnak a Mikulas, es a Husveti nyuszi haza kozott....
süti beállítások módosítása