Jó idő a nyári idő?

Jó idő a nyári idő?

2014. március 28. CS2

A téli és nyári óraátállítás mellett is, ellen is számos érvet szoktak felsorakoztatni a szakemberek és a hozzá nem értők is, akiket azonban ugyanúgy érint ez az 1976-ban, Franciaországból elindult szokás. Nálunk 1980 óta alkalmazzák. Eredeti célja az volt, hogy a nappalok minél inkább egybeessenek a lakosság megszokott ébrenléti idejével, ami a statisztikák szerint reggel 7-től este 10-ig tart. Diákok, notórius bulizók, éjszakai baglyok persze ezzel könnyen vitatkoznának. Egyébként azoknak, akik a téli átállítást utálják, tavasszal ellenben kivirulnak, szólunk, hogy a téli az eredeti. Egyes számítások szerint az átállással energiát takarít meg az ország, azonban erről is időről-időre más számítások kerülnek előtérbe, a legújabb jelentések szerint ez elhanyagolható. A TEDxDanubia rendezvény közönség-előadója, Herman Gábor érdekes gondolatot fejt ki ebben a videóban, szerinte nem átállítgatni kellene az órákat, hanem rögtön ugranunk kéne egy időzónát. Gábor nem profi előadó, nyílt pályázat során került a rendezvény szónokai közé, mert érdekes témával érkezett, ám előadását sok szakértő a legjobbak közül valóként említi. Érdemes megnézni. És ne felejtsék el átállítani az órájukat vasárnap hajnali kettőről háromra!

ora.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tedxdanubia.blog.hu/api/trackback/id/tr205882772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2014.03.31. 11:46:02

Tudom, hogy a téli az igazi. Nekem is szar volt ma 1 órával korábban felkelni. De a féléves depressziót lehetne csökkenteni, ha mindig a hosszú esték időszámítása, azaz a nyári lenne érvényben. Reggel a gyárban úgyis ég a villany (sőt, a legtöbb gyárban, hivatalban, iskolában, boltban, stb.) egész nap ég a villany. A téli időszámítással egy órát elvesznek a napsütés élvezetéből, tudatosan depresszióba döntve a lakosságot.

Télen már 5kor sötétedne, de ez nem elég, neeem! Tekerjük arrébb, hogy már 4kor sötét legyen! Így aztán a birka fél évig nem lát napfényt, maximum csak a hétvégén... :(

papamaci957 2014.03.31. 12:10:32

Az igazi megoldás tényleg az időzóna váltás lenne. Budapest ugyanabban az időzónában van, mint Párizs, pedig Párizs a keleti hosszúság 2. fokán, míg Budapest a 19. fokán fekszik. Ez azt jelenti, hogy Párizsban 1 óra 8 perccel később kel és nyugszik a nap, mint Budapesten.
süti beállítások módosítása