Szeptemberben sikerült bebizonyítani egy német részecskegyorsítóban azt, amit Albert Einstein már leírt a relativitáselméletében: az idő lassabban telik egy mozgó órának, mint egy egy helyben állónak. Az idődilatációnak nevezett jelenség ugyan elméletben régóta ismert, ám mindeddig nem sikerült bizonyítani. A Physical Review Lettersben megjelent összegzés szerint, ami egy 15 évig tartó kísérletsorozatot foglal egybe, a tudósok a részecskegyorsítóban összehasonlítottak két órát, persze, csak jelképesen: a mozgó órát valójában lítium-ionok „alakították”, amelyeket a fénysebesség egyharmadára gyorsítottak fel, majd ezután megmérték az átmeneteket a lítiumoknál, ahogy az elektronok a különböző energiaszintekre kerültek. Az átmenetek frekvenciája volt az óra ketyegése. Az idődilatációt nagyjából úgy lehetne magyarázni a laikusoknak, azaz az emberiség nagy részének, hogy egy nagy sebességű rakétával kilőtt űrhajós lassabban öregszik, mint a Földön hagyott társai. A mostani kutatás, illetve bizonyítás gyakorlati jelentőséggel is szolgál, hiszen például a GPS-ek pontosabbak lehetnek, mivel a műholdak is a Földtől eltérő helyen mozognak. Ezek persze legtöbbünk számára elvont, felfoghatatlan dolgok, akár a világűr végtelensége, mégis érdemes olykor ilyenekkel is pallérozni az agyunkat. Hasonlóan elvont, ám igen élvezetes előadást tartott Emily Levine az idei TEDxDanubián arról, hogyan érdemes tekintenünk saját magunkra és a minket körülvevő világra.