Meg kell-e öregednünk?

Meg kell-e öregednünk?

2014. április 10. CS2

A tudomány mai állása szerint az öregedés ugyanolyan fiziológiai folyamat, mint az alvás vagy az emésztés. Az öregedés tehát az élethez tartozó biológiai folyamatok összessége, amelyre sokan mégis hajlamosak kellemetlenségként, sőt betegségként gondolni, hiszen manapság legfeljebb az ütemét, illetve az esztétikai mibenlétét tudjuk befolyásolni. Nem így gondolja azonban Aubrey de Grey orvosbiológiai kutató és gerontológus, az öregedés ellen küzdő SENS Alapítvány igazgatója, a Rejuvenation Research idősödés-módosítással foglalkozó tudományos magazin főszerkesztője. Kutatásai középpontjában az emlősök anyagcsere folyamatainak öregedést okozó, felhalmozódó molekuláris és sejtszintű kórokozó mellékhatásai állnak, valamint olyan beavatkozások tervezése, amelyek megelőzik vagy helyreállítják ezeket. Elsőre talán bonyolultnak és hihetetlennek hangzik mindez, ám a TEDxDanubián tartott előadását megtekintve sok mindenre választ kapunk.

oregseg.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tedxdanubia.blog.hu/api/trackback/id/tr776004358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

InteriorLulu 2014.04.11. 11:41:58

Ez azért nem semmi. A posztból kizárólag az derül ki, hogy egy, a témában minden bizonnyal otthon lévő tudós egy éve Pesten tartott előadást. Amiből meg az derül ki, hogy aki nem érti egy közel anyanyelvi szinten az angolt, annak nem derül ki szinte semmi.
Köszi, jófej vagy.

(Magyarán: vagy ellátod a linkelt videót magyar felirattal, vagy összefoglalod írásban az előadás lényegét. Nyilván mindkettő melós dolog, márpedig időt és energiát fektetni valamibe úgy, hogy a jutalmad max annyi, hogy verbálisan megveregetik a vállad, elhiszem, hogy nem túl erős motiváció).

lüke 2014.04.11. 15:29:13

majd az epigenetika-meg a tikitaka- és a nuskin a scientológiával segít megtalálni az örök ifjuhodást

csakférfi 2014.04.17. 16:50:29

Igen,meg kell öregednünk.A tudós téved,mivel azt hiszi hogy az öregedés rossz.Az emberek nem nem öregek akarnak lenni hanem öregen is fiatalosan kinézni.ugyanúgy mint kb. 30 évesen.
Mindazonáltal ha nem akarnánk meghalni akkor kérdem én?Hová férne el annyi ember?Ráadásul az a rengeteg emlék ami egy néhány száz év után zavarna.a hosszútávú memóriánk nem bírná el a kapacitást és gyakorlatilag meghülyülnénk.A tervezési készségünk arra redukálódna hogy ma mit csináljak.Mivel a holnapra már nem tudnék koncentrálni.A rengeteg emlék nem engedné.Én ilyen öregkort nem szeretnék.
süti beállítások módosítása