Aztán jön a futás meg a sikítás…

Aztán jön a futás meg a sikítás…

2014. június 05. CS2

Javában készül, és jövőre már a mozikban lesz a Jurassic Park negyedik része, Jurassic World címen. Huszonegy évvel ezelőtt, az első, világsikerű rész bemutatóján még borzongva figyelte a világ a moszkitóvérből újrateremtett, évmilliókkal ezelőtt kihalt állatokat a vásznon, hiszen már akkor mindenki érezte, benne volt a levegőben, hogy ez talán már nem csak fantázia, hamarosan valóban eljátszhatjuk a teremtőt, újrateremtőt. Természetesen a való világ nem ennyire egyszerű, és már az első rész is ábrázolta és levonta a morális és etikai konklúziókat, napjainkban egyre többet kell foglalkoznunk az egészségügy és a biotechnológia nagyhatalmi vonatkozásaival. Hiszen ma már olyan, a gének szintjén ható lehetőségek állnak a tudomány rendelkezésére, amelyeket nem győz követni a törvényalkotás, az önkorlátozás, a határok pontos és felelős meghúzása. Laurie Garrett nemzetközi szaktekintélyként emel szót a kérdésben: újságíróként szinte minden díjat és elismerést bezsebelt már, és az ezzel járó ismertséget ő arra használja, hogy közvetlenül tud kommunikálni a világ vezetőivel, döntéshozóival. Garrett az idei TEDxDanubiát fontos és elgondolkodtató előadásával tette színesebbé és gazdagabbá.

jurassic.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tedxdanubia.blog.hu/api/trackback/id/tr556280759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása