Stresszes baktérium nem szexel

Stresszes baktérium nem szexel

2014. június 16. CS2

Az idei TEDxDanubián roppant érdekes elmélettel szerepelt Baranyi József biomatematikus, aki mikrobiológiai folyamatok modellalkotásával foglalkozik. A stresszhelyzetben való viselkedés, reakciók kapcsán ő a baktériumok „társadalmát” hozza fel megismerésre érdemes példaként: ha párhuzamba állítjuk az emberi közösségeket és a bakteriális világot, hasonló viselkedésmintákat figyelhetünk meg. Mindkét hálózat a környezet hatására változik, kedvező környezetben növekedés várható, a baktériumok egyre nagyobbak lesznek, az emberek között pedig jól működik a gazdaság. Azonban stressz hatására a baktériumuk viselkedése az emberekével ellenkező: noha a cél, a túlélés megegyezik, a baktériumok mégis rugalmasabb stratégiákat használnak. Azt már korábban is megfigyelték a kutatók, hogy a baktériumok jobban hasonlítanak az emberre, mint gondolnánk. Néhány éve a grazi egyetemen végeztek kísérleteket, amelyek során megállapították, hogy a mikróbák stresszes helyzetben nem adják át örökítő-anyagukat. Ugye, hogy hasonlítanak ránk? A vizsgálat során hősokkal érték el a stresszt a baktériumoknál, és nem önmagában a „szexuális” életükre voltak kíváncsiak a tudósok, hanem azt várják a megfigyeléstől, hogy egyrészt új eszközökre tehetnek szert a bakteriális fertőzésekkel szemben, másrészt megakadályozhatják az antibiotikum-rezisztencia elterjedését a baktériumok között.

bakterium.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tedxdanubia.blog.hu/api/trackback/id/tr656305121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása