Amióta létezik, illetve amióta az élet számos területén próbálják ki és alkalmazzák minden nap a 3D-nyomtatást, felmerül a kérdés, hogy vajon a művészetek terén elfogadható-e a technológia használata. Hiszen a tudomány, egészen konkrétan az orvostudomány, a mérnöki tevékenységek mind-mind racionális, célorientált tevékenységek, amelyek esetében nem kérdés, hogy ha jó, ha segít a 3D-nyomtatás egy-egy probléma megoldásában, akkor nosza, hajrá, alkalmazzuk! Na, de a művészet? Ez az emócióra, érzékekre ható, számokkal és adatokkal aligha mérhető, olykor elvont, átvitt értelmű valami? Noha az elfogadottságán még sokáig fognak vitatkozni művészek és műértők, ez mit sem befolyásolja azokat, akik fantáziát látnak a 3D-nyomtatás adta lehetőségek művészeti felhasználásában, és lelkesen kísérleteznek meglévő műalkotásokkal, illetve hoznak létre újakat. Legutóbb a természetben is szép számmal előforduló Fibonacci-sorozatra hajazó, megfelelő ütemben forgatva és megvilágítva egészen különleges vizuális élményt nyújtó alakzatokat, az alkotók szerint szobrokat nyomtattak kísérletező kedvű művészek. A TEDxDanubián tavaly merült fel a 3D-nyomtatásban rejlő lehetőségek orvosi felhasználása, amint arra bizonyára emlékeznek, Forgács Gábor elméleti fizikus és biotechnikus lebilincselő előadásában. Érdemes felidézni!
