Milyen gyorsak az appok a Marson?

Milyen gyorsak az appok a Marson?

2014. március 17. CS2

Miközben éppen felkészül az első marsi kolónia a vörös bolygón történő letelepedésre, a közelmúltban két olyan aszteroida is veszélyesen közel haladt el a Föld mellett, amelyek becsapódásuk esetén komoly problémát okoznának, és csak napokkal érkezésük előtt észlelték ezeket a csillagászok. Arról nem is beszélve, hogy az űrszemét, vagyis az ember által hátrahagyott törmelék egyre több problémát generál – ahogy annak fiktív megközelítését nemrég a Gravity című filmben is láthattuk. Újra felmerül tehát a kérdés, hogy az űrsikló-program leállításával a fejlődésében stagnált űrtechnológia képes-e ellátni feladatát, kínál-e megoldásokat az emberiséget érintő legnagyobb problémákra. Jason Pontin előadása a TED-en nagyon aktuális ma is, hiszen azt a kérdést vizsgálja, vajon a mobileszközökben és személyes elektronikai kütyükben tapasztalható látványos és szinte követhetetlen fejlődés miért viszi el a technológia fejlesztésekre fordított kapacitás nagy részét, illetve ez a fajta fejlődés alkalmas-e arra, hogy korunk legégetőbb problémáira válaszokat, megoldásokat adjon?

curiosity.jpeg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tedxdanubia.blog.hu/api/trackback/id/tr525865792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása