New York-Tokió egy óra alatt?

New York-Tokió egy óra alatt?

2014. május 12. CS2

Richard Branson nem nyughat. Szerencsére, mondhatjuk, hiszen legújabb ötlete, amit ő roppant komolyan is gondol az, hogy a nem is távoli jövőben akár egy óra alatt repülhetünk például New York-ból Tokióba. Ez az út ma 13 órát vesz igénybe. A Virgin Galactic alapítójaként is ismert üzletember az űrturizmus iránti egyre növekvő lelkesedést aknázná ki, meggyőződése, hogy a ma még nagyon drága lehetőség a szuperszonikus repülést is újraéleszti: „Olyan szuperszónikus repülőket fogunk építeni, amelyek sokkal, sokkal gyorsabban mennek majd a Concorde-oknál”. Branson szerint a cége által fejlesztett repülőgépek földkörüli pályán érik majd el a kívánt sebességet, így ugyanis 19 ezer mérföldet lehet megtenni óránként. A megvalósítás idejéről egyelőre óvatosan fogalmaz a milliárdos kalandor, szeretné, ha még az ő életében valóság lehetne a tervekből. Branson 63 éves. A TED-en 2007-ben tartott előadását érdemes újranézni, sikereiről és halál közeli élményeiről éppúgy nagy lelkesedéssel beszél, mint üzleteiről és motivációiról.

branson2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tedxdanubia.blog.hu/api/trackback/id/tr556154895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2014.05.13. 16:52:01

S a 80 éves Akiko ,aki 2 strokon átesett, hogyan fog felszállni rá?
süti beállítások módosítása